Cabaret Medrano Hungary

A Cabaret Medrano jellegzetesen budapesti zenekar, amely a város sokszínűségét integrálja zenéjébe és szövegeibe. Stílusuk a jazz, a balkáni és a magyar népzene keveréke, így három kultúra olvasztótégelye.

A zenekar - a legtöbb budapesti romkocsmával együtt - az új évezred hajnalán jött létre Verebes György szerbiai magyar festőművész és Kamondy Imre budapesti költő, színész ötletéből. A kultikus romkocsmák számos dalukban szerepelnek (pl. Szimpla Kert a Casablancában).

Több magyarországi helyszínen és rendezvényen is felléptek már, mint például a Nemzeti Múzeum Múzeumi Majálisa, a Müpa Bábel Éjszakája, a Fővárosi Nagycirkusz vagy a Sziget fesztivál. Emellett a zenekar minden évben vállal néhány turnét Európában is.

Mivel zenéjük nagyban épít az improvizációra, minden koncertjük egyedi és megismételhetetlen. Szívesen lépnek fel olyan vendégekkel is, mint Gáspár Kálmán, egy  jellegzetesen közép-európai hangszer, a cimbalom mestere, egy alkalommal pedig egy szerb etno-jazz zenekart láttak vendégül.

Szövegeik hasonlóságot mutatnak olyan ismert kelet-európai szerzők szövegeivel, mint Hrabal és Mrożek, akik szintén a hétköznapok történeteit mesélik el játékos, lágy iróniával.


  • Kamondy Imre - Tangóharmonika, Ének
  • György Andrea - Ének, Hegedű
  • Vörös László - Zongora
  • Strausz Eszter - Fuvola, Szopránszaxofon
  • Horváth Gábor - Basszusgitár
  • Szert Zsigmond - Szájharmonika, Dob, Vokál
  • Nagy Balázs Krisztián - Gitár, Vokál

Albumok

Cabaret Medrano
Éjszakai járat
Magán kiadás
2007
Cabaret Medrano
Ez mind nem volt
NarRator Records
2010
Cabaret Medrano
Esővonat
NarRator Records
2014

technic

Letölthető képek

Videók

Mp3