Bordó Sárkány Hungary

A Bordó Sárkány Régizene Rend, saját meghatározása szerint „középkori világzenét” játszik. Ezalatt azt értjük, hogy a középkori táncokat és dalokat önkifejező módon közelítjük meg, a saját szerzeményeink viszont magukon viselik a középkori zene stílusjegyeit. 

Igazi fúziós zenéről van szó. Fontos az autentizmus, mégis, az eredeti dallamot és szöveget bátran ötvözzük saját alkotói elképzeléseinkkel.  A zenekar saját szerzeményei mellett magyar táncokat és dalokat ad elő, illetve más népek világi és egyházi zenei világából merít (skót, ír, breton, német, szefárd zsidó, kasztíliai, francia, provanszál, katalán).  Vannak líraibb hangvételű, többnyire furulyán, hegedűn, citerán, cisteren, előadott, de kifejezetten dinamikus, pl. dudákkal, sípokkal, tamburával, kobozzal, valamint dobokkal megszólaltatott darabok is.

A zenekar, megalakulásától számítva, az elmúlt 8 évben 13 különböző külföldi országból kapott meghívást. Az együttes koncertezett Norvégiában, Észtországban, Spanyolországban, Olaszországban, Németországban, Franciaországban, Csehországban, Szlovákiában, Szlovéniában, Szerbiában, Ukrajnában, Lengyelországban és Romániában is. Több alkalommal vendégszerepeltünk a Bukaresti Balassi Intézet meghívásának eleget téve, de a Római Magyar Akadémia Liszt termében is adtunk nagy sikerű koncertet.

Hazánkban olyan rangos fesztiválokon játszottunk, mint pl. a Budapesti Nyári Fesztivál, ahol a Margit-szigeten adtunk koncertet a Shakespeare fesztivál kísérőrendezvényeként, a Mesterségek Ünnepe a Budai várban, Nemzeti vágta, a 2 évente Debrecenben megrendezésre kerülő  Bartók Béla XXVI. Nemzetközi Kórusverseny és Folklórfesztivál, Debreceni Borkarnevál, Mesterségek Dicsérete Komáromban, vagy a Debreceni Campus fesztivál, de játszottunk az alábbi helyeken is: Zeneakadémia, A38, Instant, Fonó, Fészek klub, A Szimpla kert és a Marczibányi téri Művelődési Központban is.


 

A Bordó Sárkány 2010-ben jelentette meg első lemezét „Világfa” címmel, valamint 2013 tavaszán adta ki második, „Óperencia” című nagylemezét.  A harmadik 2018 tavaszán jelent meg "A lány és a sárkány" címmel.  Kedveljük a különböző művészeti ágak fúzióját, a minél látványosabb és gazdagabb koncert élmény eléréséhez gyakran dolgozunk együtt művészeti csoportokkal, így néptáncosokkal és hastáncosokkal, tűzzsonglőrökkel, haditornászokkal.

 

Külföldön és itthon is tartunk táncházat, igyekszünk a zene mellett a néptáncot is megismertetni, népszerűsíteni. Örömmel tapasztaljuk, hogy a magyar és európai régizene mindenhol a világban mennyire gyorsan jut el az emberek szívéhez, nemkülönben a kezek és lábak pórusaiba, parázs táncba csábítva az érdeklődőket.

Albumok

technic

Letölthető képek

Videók

Mp3