Budapest
HolddalaNap Hungary

„Mindig öröm, amikor egy zenekar pontos nevet tud választani és ez a
HolddalaNap Zenekar esetében tökéletesen megtörtént.
Mind spirituálisan, mind zeneileg egymást kiegészítve,
elementárisan hatnak egymásra és ránk, mint a Nap és a Hold”

 

“Magyarország világzenében utazó legjobbjait ebben a karizmatikus csapatban láthatjuk együtt a legfelszabadítóbban. A HolddalaNap szépen kidolgozott dalokat ad elő a magyar népzene és a flamenco közötti kacskaringós, nagy kitérős utakon. De ennél sokkal különlegesebb az, hogy a koncertjeiken csodálatos arányban keveredik a játék és a rítus.” Szimpla, 2017

A HolddalaNap Zenekar elsősorban saját dalokat öltöztet közös zenei tudásunkból szőtt ruhába. A hazai népzene az otthona mindőnknek, a Zenekar tagjai e forrás vizein nevelkedtek. Aztán, ki-ki a maga élete, útja szerint: a régi-zenei, a balkáni, perzsa, latin-amerikai, s talán a csapatból a legtöbbünk a flamenco hangszerekkel/hangképzéssel, dallamvilággal kötöttünk mélyebb ismeretséget. A muzsikánkban így, mindőnk tudása alapoz világzenét, hiszen ma a világ zenéi is álmainkba szövődnek, a hangok ezer íze mögött ott lüktet a sokféle világ…

Dalaink a rítus világában laknak szívesen, az ősi hangzásvilág felel meg jól érzéseink kifejezésének. A hangszerelés is népzenei, régi zenei jellegű: akusztikus hangszerekkel muzsikálunk. A zenekar minden tagja énekel, ez a többszólamúságnak tág teret teremt. Vágyunk arra is, hogy a muzsikánkra, mint régi ünnepeken: ha imát éneklünk is, táncra dobbanjon a szív s a láb! A csípőt, láthatatlan szálakkal mozgatja a dobok lüktetése…

Első nagylemezünk Dandala címmel 2014-ben jelent meg a Gryllus Kiadó gondozásában, és rövid időn belül számos szakmai elismerést, kiemelkedően pozitív fogadtatást tudhatott magának. A Kiadó Fonogram díjra nevezte az albumot, a kritika az év legjobb kiadványai közé sorolta, s a 2015-ös budapesti WOMEXet megelőző Fonó Cafén már hazánkat képviselhette a zenekar!

“Ami elsőre lejön a Dandala-ról, az a muzsikálás és éneklés erejébe vetett hatalmas hit, valamint különböző etnikumok muzsikájának közös nevezőre hozása azzal a nem egyszerű módszerrel, hogy minden megszólított hagyomány esszenciája, ősi magva lett elsajátítva és átemelve. …nincs mese tényleg ritkán hallani ilyen nagyszerű összjátékot … amit művelnek a Hold és felhő című dalban, azt tanítani kéne világzene címen… Az albumot záró moldvai imádság feldolgozása pedig az egyik legjobb dolog, ami mostanában történt a modern folkzenében...” – Rácz Mihály, 2015, Lángológitárok

Draskóczy Lídia táncház-díjas hegedűsünk, Szlama László, a Zeneakadémia ifjú kobzos tanára, Balogh Guszti, a roma muzsikaprominens képviselője a zenekar tagjai: a magyar népzene jeles szakértői. Az ő hagyományismeretük fonódik össze Gulyás Anna énekes-néprajzkutató mesemondó rítusokból merített költői világával, s egészül ki a zenekar többi tagjának sokágú szakmai s kulturális tudásával: Ölvedi Gábor több, mint 20 éve kutatja a világkülönböző népeinek ritmusait s építi be őket egyedülálló módon muzsikánkba, Vajdovich Árpád a maga által készített csoda-hangszerek pergetésével, Alex Torres perui gitárosunk brilliáns latin ritmusok zengetésével fűszerezi meg dalainkat.

Új lemezünk záró dala egy pergő soknyelvű béke-imádság: lovari, magyar, angol, arab és spanyol nyelveken különböző nemzetiségű, vallású és nyelvű énekesek énekelnek együtt a Békességért, a népek közötti testvériségért.

Gulyás Anna dalszerző a saját dalait különleges hitelességgel szólaltatja meg, éneke Balogh Guszti roma énekesük hangjával egyedülállóan erőteljes hangzást alkot: a többszólamú, sokhajlításos roma és magyar énekesek szövetségéből kialakuló hangorkán nem férne ki más torkán. Első lemezük vendégénekese Lakatos Mónika, a Romengo Együttes roma énekesnője, aki a 2015-ös budapesti WOMEX megnyitóján, a Művészetek Palotájában, a nemzetközi szakmai közönség egyöntetű elragadtatását kiváltva, hazánkat képviselte.

A virtuóz énekekhez bravúrosan kapcsolódik a Zenekar változatos játéka: tüzes flamencos dallamok, keleties ritmusok, a roma és magyar népzene hatásai, lendületes hangszeres játéka, énektechnikái alkotnak egy sajátos, ízes, életvidám, ugyanakkor a szövegek által elgondolkodtató, elragadó zenei világot. Muzsikájuk rituális táncörvény. Táncolni is, elmélkedni is lehet e muzsikán: ritka párosítás…

Gyerkőkoncertjeiken  óriásbábos, gólyalábos, maszkos tánccal fűszerezik a műsort. E koncerttel bejárták már a Gyerekszigettől kezdve az ezer fős nyári balatoni koncerteken át a Művészetek Palotájáig az országot.

Külföldi koncertjeiken a közönség a maga temperumentuma szerint lelkesül: a spanyolok állva tapsolnak s ugrándoznak, a finnek szeme felfénylik, jobb nagylábujjkójuk megmoccan.

Roma énekesünk szerint muzsikánk olyan mélyen hordozza a szöveget, hogy értjük egymást bárhol: egy fénygömbbe kavarodunk Rómától, Zágrábig, Varsótól Montblancig közönségünkkel. Csodás élmény! 

Zágrábban visszajáró vendégek vagyunk. Legutóbbi koncertünk után egy kedves horvát hölgy azt mondta: óriási élmény volt számára e koncert: azt érezte, hogy megelevenedett a szíve! Amit mondott, minket szíven ütött, ugyanis új lemezünk első dalával kezdtük a koncertet, a szöveget nem fordítottuk le, mégis hazatalált: „Ébreszd föl a vizeket, ébreszd föl a tüzeket, ébreszd föl a hegyeket, ébreszd föl a szívemet!”

  • Gulyás Anna - Baglama, Ének
  • Draskóczy Lídia - Brácsa, Hegedű
  • Balogh Guszti - Gitár, Ének
  • Ölvedi Gábor - Vokál, Ütős hangszerek
  • Szlama László - Kaval, Középkori síp, Ének, Furulya, Koboz, Citera
  • Alex Torres - Baglama, Gitár, Vokál
  • Vajdovich Árpád - Nagybőgő, Vokál

Albumok

technic

Letölthető képek

Videók

Mp3